Verdi, a raptor. Sokáig gondolkodtam mi az a szó, ami igazán jellemezhetné, de egyszerűen nem találtam jobbat. Már a fogantatása sem mindennapi volt, fagyasztott sperma beültetéséből látta meg a napvilágot, a beültetésre COVID idején, Húsvétkor kellett, hogy sor kerüljön. Az sem volt biztos, hogy időben megérkezik az örökítőanyag, de az sem, hogy ő létezik, ugyanis az ellés előtti pár napig az ultrahangon sem lehetett látni. Aztán egyszer csak itt lett, egykeként, hihetetlen gördülékenyen véve az egykeségét, abszolút magabiztosan, kiegyensúlyozottan, nyitottan áll a világhoz, elképesztő aktivitással, energiával, intelligenciával, öntudattal, de egyben önzetlen csapatjátékosként is. Mondjuk a rendszeretet nem az erőssége és mivel mindenhol mindig ott van, a környezetében található tárgyakat – anyagtól, mérettől, fogástól függetlenül – hurcibálja ha kell, ha nem. Nagyon élvezzük látni a fejlődését, kedvtelve nézegetjük, hogy az általunk szeretett jelleme nem elhanyagolható küllemmel párosul.